7. fejezet: Látogató

 

Matt egészen estéig nem tért vissza, így kénytelen voltam egész nap koplalni és unatkozni. Végül is nem jelentett nagy gondot, hisz körülbelül minden nap ezt csináltam. De mégis zavart a hiánya, s bár neki én voltam a támasza, ő ugyanezt jelentette számomra is.

 

Az óra halkan kattogott, s mikor mutatatók egyszercsak találkoztak, az óra éjfélt ütött. Ám Matt még mindig nem volt sehol. Úgy döntöttem már nem várom meg, ezért gyorsan átöltöztem és fáradtan dőltem be az ágyba. Azonnal elnyomott az álom.

 

Halk motoszkálás, s az ajtó nyikorogva kinyílik, majd hallom, ahogy újból bezárul. Matt? Öles léptek hangja hallatszik, ám egészen más, mint Matté. Egy szempillantás alatt ülök fel, s kapok a lámpa után, ám kezem csak a levegőt markolja, mert hirtelen egy kéz tapad a számra, s súlyos test nehezedik a csípőmre. Erőtlenül hanyatlok vissza az ágyra, de ekkor ismerős hangot hallok.

 

„Ne sikíts, és elengedlek.” Búgta halkan, mire aprót bólintottam. Éreztem, ahogy a kéz lekerült a számról, és Mello elhajolt tőlem. Próbáltam fókuszálni az arcára, de a sötétben semmit sem láttam belőle.

 

„Mit akarsz? Hol van Matt?” Kérdeztem ijedten, mire halkan felnevetett.

 

„Válaszokat. Matt miatt ne aggódj, küldetésen van.” Hangja lágy volt, szinte negédes, mintha mindenáron el akarná altatni a gyanúimat.

 

„Nincsenek válaszaim, amiket ne tudnál.” Mondtam védekezően, mire újból felnevetett.

 

„Olyan válaszokat kérek, amiről nem gondolnád, hogy fontosak.” Ez mit jelentsen? Mi olyat tudhatok, ami egyértelmű, de fontos. „Mit csinál Light, amikor hazaér?”

 

„Miért fontos ez?” Kérdeztem kissé idegesen és megpróbáltam lelökni magamról, de ezzel csak azt értem el, hogy lefogta a kezeim a fejem mellett. „Nem ő Kira!”

 

„Nem is ezt mondtam...” Bár nem láttam, tudtam, hogy elmosolyodott. Akaratlanul is, de Lightra tereltem a gyanút, de ő az az egy ember, aki nem lehet.

 

„Ő nem lehet Kira. Biztos vagyok benne, hogy nem ő az.” Jelentettem ki magabiztosan.

 

„Mégis rá gondoltál rögtön. Miért?” Kérdezte, miközben egészen közel hajolt a fülemhez.

 

„Te vetítetted ki rám a gondolataid.” Válaszoltam elhaló hangon, miközben megpróbáltam minél jobban elhúzni a fejem. Úgy éreztem, hogy agyam teljesen eltompult a közelében, s minden porcikám csak az ő jelenlétére tud koncentrálni. „Light egyszerűen nem lehet Kira.”

 

Nem válaszolt, várta a folytatást.

 

„Mert ő a bátyám.”

 

Nevetett. Én meg haragudtam rá. Mert ez az igazság. Mert Light a bátyám és szeretem őt, mindegy miről van szó. Nem élném túl, ha ő lenne Kira. Egyszerűen nem lehet és kész.

 

„Szerinted hány ezer ember gondolja ezt? Valaki mégis Kira.” Kegyetlen volt, ördögi és kárörvendő.

 

„Engedj el.” Nyögtem határozatlanul. „Nincs jogod hozzá, hogy ilyeneket mondj.”

 

„Miért menekülsz?” Elengedte a kezeim, de nem mozdultam. Nem menekülök. Előle pedig végképp nem. Sajnos. „Akkor elmondom. A szeretett bátyád nem más, mint Kira.”

 

„Nem lehet. Hazudsz.” Suttogtam elhalóan, de tudtam, hogy nem viccel. De mégis... Hogy? Miért? Hogyan? Nem lehet. Nem, nem, nem és nem. Light, a bátyám, az én egyetlen bátyám, a tökéletes, rendes Light, nem lehet Kira. Nem. NEM.

 

Éreztem, ahogy egy apró könnycsepp gördül le az arcomon. És még egy. Ezt valami kellemes, meleg követte, ahogy óvatosan felitatta a könnyeim. Gyorsan a keze után kaptam, de már elhúzta azt. Nem szólt egy szót sem.

 

„Romba döntötted a világom. A világot, ami mindenki támasza volt. Porrá zúztad az életem. Most mi lesz velem?” Fakadtam ki, miközben dühösen püföltem a mellkasát.

 

„Éled tovább az életed, ahogy eddig.” Válaszolta érzelemmentes hangon, miközben újra lefogta a kezem.

 

„Az életet, amit tönkretettetek?”

 

„Kira gonosz.”

 

„Kira a bátyám! Egyszer úgyis elfogynak a bűnözők és akkor mindennek vége! Akkor minden olyan lenne, mint régen.”

 

„Önző vagy. Emberek ezrei haltak meg, hogy lenne minden olyan, mint régen?” Hangja hideg és könyörtelen volt.

 

„Te aztán tudod. Hány embert öltél meg, és hány embert tapostál el, hogy első legyél? A nagy semmiért, persze.”

 

„Nem tudsz te semmit rólam.” Sziszegte dühösen, egészen közel hajolva az arcomhoz. Éreztem a leheletét a bőrömön, az illatát, a teste melegét. Szívem hihetetlen gyorsan kezdett el verni, miközben agyam pánikolni kezdett. Éreztem, hogy lélegzete, dühe egyre csillapszik, de nem hajolt el.

 

„Annyira távol vagy. Miért...” Kérdeztem volna, de éreztem, hogy ajkai az enyémekre tapadnak. Ez most más volt. Könyörgő, lágy, azt akarta, hogy enyhítsem a fájdalmát. Hogy enyhítse az én fájdalmam. Gyengéd volt és kétségbeesett, mégis édes, mint a méz.

És gyors. Szó nélkül hagyott ott, mint mindig, de nem bántam. Túl sok mindent bolygatott fel bennem egyszerre, ami borzasztóan fájt.

 

Késő délelőtt ébredtem fel, de rögtön éles fájdalom hasított a fejembe, ahogy kinyitottam a szemem. Fél kézzel tapogatva megkerestem a fiókban a fejfájás-csillapítót, majd miután bevettem erőtlenül hanyatlottam vissza az ágyba. Egy fél óra múlva hallottam, hogy nyílik az ajtó, majd felhangzottak az ismerős léptek. Fáradtan tornáztam magam ülőhelyzetbe.

 

„Szia.” Köszönt Matt bizonytalanul.

 

„Szia. Jól vagy?” Kérdeztem tőle, miközben leült az ágyam szélére.

 

„Ezt nekem kellene kérdeznem.” Halványan elmosolyodott, s ez eszembe juttatta nyomorult helyzetem.

 

„Jól vagyok. Csak fáj a fejem még egy kicsit. Most jöttél?”

 

„Mi történt?” Kérdezte gyanakvóan figyelmen kívül hagyva a kérdésem. Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem.

 

„Itt járt Mello.” Nem is kérdezte, tudta rögtön. Halkan sóhajtott, majd megrázta a fejét. „Féleszű barom.” Kezei elfehéredtek olyan erővel markolta a takarómat. Csitítóan fogtam meg a kezét, mire fájdalmas arcot vágott. „Nem érdemelted meg.”

 

„Hálás vagyok neki.”

 

„Ne mondd ezt. Nézd meg mit tett.” Mutatott rám hevesen, de megráztam a fejem.

 

„Nem ő tehet róla, hogy Light Kira.”

 

„Mi lesz veled?” Kérdezte, de nem nézett rám, a kezünket vette inkább célba.

 

„És veled mi lesz? Én is kérdezhetném.”

 

„Nekem nincs családom, nincs minek a szétszakadását, összetörését végignéznem.”

 

Anya. Apa. Mi lesz veletek, vajon ti már tudjátok, hogy Light miket művelt délután a bezárt szobájában? Hogy most mit csinál?

Mattnek igaza van, ezt nem fogja kibírni a családunk.

 

„Apámék tudják?” Kérdeztem.

 

„Nem, csak mi tudjuk. Valószínűleg Mello jött rá legelsőként, de lehet, hogy az SPK is tudja, csak várnak valamire. De a családod még biztos nem jött rá.”

 

„Minden jóra fordul a végén, nem?”

 

„Ez nem tündérmese, Sayu, ez a valóság.”

 

„Bárcsak másképp lenne...”

 

„Mind erre vágyunk.”